Cigánypasztorációban világelső

A magyarországi görögkatolikus egyház – Sója Miklós esperes atyának köszönhetően – a cigánypasztoráció megteremtője.

Miközben minden más felekezet elsősorban már meglévő híveivel volt elfoglalva, a görögkatolikus egyház nem volt rest azok felé is tekinteni, akik a legelesettebbek, akik a társadalom peremén élnek minden tekintetben. Egyházunk nevéhez fűződik Európa, talán a világ első cigány temploma, a liturgia cigány nyelven való végzése, bibliai részek cigány nyelvre való fordítása.

KRSZH focikupa Miskolcon

A focikupa szervezői - miskolci görögkatolikus cigány szakkollégium

Első alkalommal került megrendezésre 2012. november 10-én a miskolci görögkatolikus cigány szakkollégium szervezésében az a találkozó, melynek célja, hogy a munka és a feladatok mellett időt szánjunk a sportra, találkozásra, beszélgetésre is.
A résztvevőket Orosz Atanáz püspök atya távollétében dr. Kaulics László főhelynök köszöntötte, aki emlékeztetett minket arra, hogy a sport csapatjáték, ahol egymásra vagyunk utalva, ahol nem az individum, hanem a közösség a fontos. A meccs célja, végeredménye pedig, hogy barátságok fűződjenek, megismerjük egymást, megbékélés legyen.

Közösségszervezés. Önkormányzatiság. Cigánypasztoráció.

2012. október 13-án a szombati kulturális modul keretein belül Kissné Oláh Anita, az Emberi Erőforrás Minisztérium Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság egyházi és civil kapcsolatokért felelős munkatársa látogatott el hozzánk, közösségszervezésről, önkormányzatiságról, cigánypasztorációról beszélgettünk. Szoros együttműködésünk által kötetlen és vidám társalgás alakult ki az önkormányzatok működéséről, lehetőségeiről, politikai képviseletről, kisebbségek támogatásáról.

KRSZH Focikupa Miskolcon

Minisztériumi, papi és egyetemi oktatói csapatok is pályára lépnek a Keresztény Roma Szakkollégium hallgatói és munkatársai számára rendezendő barátságos focimérkőzésen november 10-én, szombaton délelőtt 10 órától a miskolci egyetemi körcsarnokban.

A Miskolci Görögkatolikus Cigány Szakkollégium szervezésében tartandó találkozón a nyíregyházi, budapesti, szegedi Roma Szakkollégium, illetve a debreceni és miskolci Cigány Szakkollégium 5+1 fős csapatai játszanak bírói vezetéssel.

A Szeretet pohara soha ki nem fogy

A hodászi görögkatolikus óvodát három évvel ezelőtt Szent Mihály arkangyal és az összes mennyei erők emlékére szentelték fel. Ezen alkalomból november 6-án szent liturgián vettünk részt, majd az óvodában volt egy rövid kis ünnepség, melyet megtisztelt jelenlétével Langerné Victor Katalin az EMMI Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárságának helyettes államtitkára is.

Choli bácsi tartott kurzust a miskolci szakkollégistáknak

Choli bácsi tartott kurzust a miskolci szakkollégistáknak

2012. szeptember 29-én Choli Daróczi József látogatott el kollégiumunkba. Nagyon jó hangulatú szombat délelőttöt töltöttünk együtt, sok hasznos információval gazdagodhattunk. Kiinduló témánk a kultúra fogalma volt, innen aztán merész ugrásokkal érintettük a történelem, társadalom, nyelv, művészet partjait is. Megismerkedtünk Choli bácsi verseivel, sőt a végén – kissé bátortalanul bár – dalra is fakadtunk. Cigány és magyar népdalokat énekeltünk a multikulturalizmus jegyében.

Újra bírósági tárgyaláson vett részt Kocsis Fülöp püspök és munkatársai

2007-ben a nyíregyházi városvezetés úgy döntött, nem kíván pereskedni az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyermekekért Alapítvánnyal, inkább bezáratta a telepi iskolát. A legnagyobb probléma nem is az volt, hogy a diákokat szétszórták a város különböző iskoláiban, hanem az, hogy sem a pedagógusokat, sem a szülőket, sem a diákokat nem készítették fel. Pusztán egy iskolabusszal kívánták megoldani az integrációt.

Második tanévüket kezdték meg a roma szakkollégiumok

A Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat tanévnyitója Debrecenben

A Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat központi tanévnyitójára Debrecenben került sor. A hálózatot eddig négy kollégium alkotta. A reformátusok Debrecenben, az evangélikusok Nyíregyházán, a jezsuiták Pesten és a görögkatolikusok Miskolcon működtetnek szakkollégiumot. Ez év szeptemberétől a szegedi, római katolikusok által alapított kollégiummal bővült a hálózat. A magyarországi történelmi egyházak 2011.

Az első cigány zarándoklat Máriapócsra

1942. szeptember 13.
Szent Kereszt Felmagasztalásának Ünnepe – az első cigány zarándoklat Máriapócsra

Sója Miklós hodászi parókus visszaemlékezése az első máriapócsi zarandoklatról:

A görögkatolikus egyház kiemelt szerepet játszik a cigánypasztorációban - Járóka Lívia sajtóközleménye

Az Európai Parlament brüsszeli épületében rendezett emlékülésen ünnepelte fennállásának századik évfordulóját a Hajdúdorogi Görögkatolikus Egyházmegye. A rendezvény fővédnöke és házigazdája Surján László, az EP kereszténydemokrata alelnöke volt. Járóka Lívia fideszes EP-képviselő hozzászólásában a cigánypasztoráció és a közösségépítés szükségességéről beszélt, valamint méltatta a magyar görögkatolikus közösség eredményeit.

Görögkatolikus centenáriumi ünnepség Brüsszelben - Surján László sajtóközleménye

A Hajdúdorogi Egyházmegye alapításának századik évfordulója alkalmából a mai napon Brüsszelben rendeztek tanácskozást, melynek fővédnöke és házigazdája Surján László, az Európai Parlament kereszténydemokrata alelnöke volt. A rendezvényen görögkatolikus vezetők - mint Kocsis Fülöp és Orosz Atanáz püspök atyák - mellett részt vett Pelczné Dr. Gáll Ildikó és Járóka Lívia fideszes EP-képviselő is.

Oldalak