Adománygyűjtés hajdúdorogi rászoruló családoknak

A Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium, a Romadok segélyszervezet és Iványi Zsuzsa segítségével márciusban adománygyűjtés szervezésébe kezdett a Debreceni Egyetemen. Ehhez az egyetem főépületében kaptunk egy irodát, ahol gyűltek a gyermekruhák, játékok, tartós élelmiszerek. Legmerészebb elképzeléseinkben sem gondoltuk, hogy ilyen nagyszabású jótékonysági akció kerekedik a kezdeményezésünkből. Az adományos zsákok csak gyűltek és gyűltek; az egyetem hallgatói és dolgozói nagyfokú emberségükről tettek tanúságot.
Az összegyűlt ruhák, játékok szétválogatásában és kiosztásában is aktív szerepet vállaltak a szakkollégisták. Az elszállításban és kiosztásban a szakkollégisták mellett Hajdúdorogról két atya - Dalanics Zoltán és Bárány Péter –Budai János diakónus valamint kollégiumunk igazgatója Juhász Éva vett még részt. A segítségért nagyon hálásak a hajdúdorogi rászoruló családok; biztosan állíthatom, jó helyre kerültek az adományok.

Farkas Zsolt
szakkollégista