Együtt az Isten tenyerén

Együtt az Isten tenyerén

Kezeid teremtettek és alkottak engem – énekli a zsoltáros. A hívő ember jól tudja, hogy Isten keze formálta őt. Nem véletlenül csöppent a világba, nem az értelem nélküli anyag véletlen játékának szüleménye: a Teremtő kéz alkotta meg, akinek nyilván célja is volt ezzel a teremtéssel.

A hit lényege ennek a szerető kéznek a fölismerése. Minden új távlatba kerül, az élet minden útvesztője irányba fordul, célt kap ezzel a fölismeréssel. Mégpedig boldogító célt, mert közben olyan kézre bízza magát, aki szeretetből teremtette őt, azért, hogy célba vezesse. Isten kezének fölismerése az életünkben, annak lelkesítő vagy éppen próbára tevő eseményeiben – ez a keresztény hit.

A misszió pedig abban áll, hogy hozzásegítsük az embereket ehhez a fölismeréshez. Nem könnyű feladat. Azért sem, mert nem vagyunk egyformák, mindenkinek más és más eszközre van szüksége ennek a kéznek, a kéz vezérelte útnak a megtalálásához. Sója Miklós bácsitól csodálatos eszközt tanulhattunk meg: a hétköznapi élet misszióját. Azt tapasztalta, hogy hiába prédikál, hitoktat, beszél az Evangéliumról, ez a cigány embereket nemigen hatotta meg. Elkezdte hát élni közöttük az Evangéliumot. Ez szívükön érintette őket. A szeretetre egyébként is fogékony, egyszerű emberek, amikor saját életükben megtapasztalhatták egy egyszerű pap személyén keresztülaz Isten irgalmas szeretetét, attól kezdve tudták, hogy nincsenek elhagyatva, hogy van kéz, amely gondoskodik róluk. Megváltozott az életük, és megváltozott a hitük. Ezen keresztül értették meg, merre van az irány, kihez forduljanak, hol keressék az égi segítséget.

Mi pedig a cigány testvéreinktől tanulhatjuk meg, akik mindig szoros családi, rokoni, testvéri közösségben éltek és élnek, hogy ez az Istenre hagyatkozás nem élhető másként csak közösségben. Isten keze együtt tart bennünket. Véd, formál, alakít, és közben egymáshoz is közelebb hoz.

Miklós bácsi keze alatt, miközben a putrik közül templom emelkedett, a cigánytáborból keresztény közösség formálódott. Isten kezébe tették az életüket, és már ők tesznek tanúságot arról, hogy mennyire más így az élet, együtt az Isten tenyerén.

Kocsis Fülöp